Van valaki, aki nem tudja, hogy a 2010-es dél-afrikai világkupát játszották? Még ha megpróbáljuk is, nehéz lenne eljutni ebből a zajos (és egyesek számára izgalmas) valóságból. Még a csecsemők sem kerülhetik el a Mundialba merülését, úgy vagy úgy.
De mi történik egy csecsemővel, akit sikoltozó, ugráló, ideges felnőttek vesznek körül? Nos, megijednek. Az első lányomnak meg kellett élnie a 2008-as Euro-kupa döntőjét, és emlékszem, hogy minden alkalommal, amikor egy veszélyes játék vagy valamilyen gól történt, sírni kezdett. Milyen félelmet vett igénybe!
Várva az utolsó percek idegeinek és a játék végén tapasztalható eufóriának, amelyet Spanyolország nyert, úgy döntöttem, hogy elmenekülöm a zajtól vele, és egy másik helyiségbe pihentem a sikolyokat, ami nem volt könnyű, de legalábbis már így voltam más dolgokban szórakoztat, és nem fél.
Most két és fél éves, és bár nem sokat tesznek ezekből a sokkokból, a 11 hónapos kisbabám az, aki ismét szenved a futball pusztításán.
Másnap este vacsorázni egy panorámaképernyővel ellátott teraszon (mi nem is futballokat néztünk, de a közelben ültek minket ...) néhány intenzív, ellentmondásos és döntő játékban, nem látja a szervezett botrányt.
Logikus, hogy a sokk és a sikolyok megijesztenek bárkitKépzeljünk el egy babát, aki nem tudja, mi folyik, és nyugodtan és koncentráltan felkapja kenyérdarabját, vagy anyja gyűrűivel játszik, és hirtelen belemerül a morgódásba, logikusan könnyekbe törve. Ha hozzáadunk rakétákat és petárdákat a közelben, hogy megünnepeljük a győzelmet, a sokk nem áll meg.
Apukák, anyukák, ha nem akarja, hogy a babáinak traumatikus emlékezzék meg, hogy mi a futball a beteg felnőttek ezen világában, akkor más módon élhetjük meg.
Igen, és még nehezebb, ha Spanyolországból olvas minket, mert már tudja, hogy a választás a döntőben van. de a csecsemőknek nem kell félniük a foci nézését. Nos, természetesen minket focizni, mert kevés vagy nem akarnak Spanyolországnak megnyerni a világkupát.
