Néhány nappal ezelőtt elolvastam egy olyan orvosi tanulmány híreit, amelynek nincs hulladéka. Világosan kapcsolja össze a a köldökzsák korai vágása a hirtelen halál a csecsemő. A szerző az Chilton Pearce és a kiadvány neve "Evolution's End. Intelligencia potenciáljának igénybevétele", HarperCollins Publishers, New York.
A cikk elmagyarázza, hogy a csecsemő vérének és oxigénjének legalább egyharmada maradjon a méhlepényben 5 vagy 10 percig a születés után. A hosszú köldökzsinór a csecsemőhöz hozzáférést biztosít a mellkasához anyai oxigénforrás sértetlen, és ezáltal lehetővé teszi a légzés nyugodt és nyugodt felfedezését, amint az amniotikus folyadék és a nyálka kiürült az orrfolyadékokból.
A korai zsinórvágás azonban azt jelenti, hogy a csecsemők azonnal megfosztják az oxigént. Ezután a baba megpróbál lélegezni, mielőtt a nyálka és az amniotikus folyadék elmozdultak az orrfolyadékokból, és belemerül a folyadékba. Már nem fér hozzá a placenta által biztosított oxigénezett vér áramlásához. Azonnal lélegeznie kell, különben anoxia szenved.
Ez az oka annak, hogy a csecsemők születéskor sírnak, és levegővel megtöltik a tüdejét, még akkor is, ha nem 100% -ban felkészültek. Ez az oka fúj a hátán, fejjel lefelé, a lábakkal támasztva.
Ez a munka azt is magyarázza, hogy hirtelen halálból elhunyt csecsemőknél végzett boncolások mutattak vérzés a gerincvelő tetején, a csigolyák belsejében. A vér, amelyet az a roham eredményez, hogy a gyermek lélegezni kezd, fokozatosan egy vérrög képződik, amely a szív és a tüdő működését ellenőrző fő ideg plexusához nyomódik, mindaddig, amíg végül mindkettő össze nem áll.
Nem tudom, hogy ezeket a vizsgálatokat minden esetre extrapolálják-e, vagy teljesen igazak-e, de azóta újabb ok arra, hogy megkérdezzük, megfelelő-e a korai zsinórvágás.
